Török Stenczer Enikő: A Madarasi Hargitán…
Ahol a szavak kevesek,
a látvány magáért beszél.
Ott jártunk!
Szebb csodát még nem ismerek,
Erdély székely bérceinél!
Csodáltuk…
Összeboruló angyalok
az ölelkező ég alatt,
sudár-magas, szilaj tetők,
délceg fenyők, ezüst patak,
fenyvesek számtalan sora
néhol egy völgyben összeér,
rejtelmes csúcsait a hegy
még nem mutatja, nem mesél.
Nem adja könnyen meg magát,
Ő az úr, mindenek felett!
Ki már csodálta kincseit,
nem torpan meg bármi jöhet:
– a felhővel szövetkezik, esővel üzen most hadat,
– szél úrfi besegít neki, élesen belénk vág: – Szaladj!
– kemény kövek talpunk alatt, kissé széthullt már a csapat,
– bokrok nyúlnak ruhánk után, tartóztatnak: – Ne menj! Maradj!
Izzadságcseppek, sóhajok,
mi sem adjuk fel – nagy csata!
Ám ami odafönt vár reánk,
nem csupán kincs, a nagy CSODA!
– Konok népség! – enged a hegy,
mi nyerjük meg a nagy csatát,
bizonyítékul fent összerakjuk
győzelmünk büszke oszlopát.
Kopjafánkon a székely zászló,
vésett fémtábla díszeleg:
„Itt jártunk”…dátum és nevek,
s mintegy a hegynek megköszönve
a következő üzenet:
„Lehet itt a vándor: magyar, sváb vagy székely,
Ezt a szép Hargitát nem éri fel ésszel!
Szíve visszahúzza, megtérni nem restell,
E Szent hegyen boldog és egyenlő minden egyes ember! „
(Erdélyben, Székelyföldön jártunk. Emléket állítottunk a Madarasi Hargitán. A vers ezeket a feledhetetlen pillanatokat örökítette meg…)
