A Kék szín története nálam sok mindennel összekapcsolódik. Például a kék üvegek történetével. Azzal kezdődött minden, hogy én szeretem a kéket. Mondhatnám, filozófiailag is: a kékből jövök és a kék fele megyek… Ez lehet az élet és halál, a kezdet és a vég, a semmiből a minden, az alfa és omega, és minden hasonló egyéb, ami úgy eszébe jut az embernek.

Vagyis az alapja mindennek szerintem a kék. Régóta gyűjtöm a kék üvegeket, az elsőt megvettem, a másodikat már ajándékba kaptam, és ez így megy tíz éve. Nincsenek antik bútoraim, sehol nincs nálam intarzia, de vannak kék üvegek, amelyeken átsüt a napfény.

A kék, mint szín, későn jelent meg a palettán, azelőtt természetes földfestéket, sárga- és vörös okkert, mészkövet, kormot használtak, de a hinduk és később az egyiptomiak, még sokkal később a maják rájöttek, hogy ha féldrágaköveket: – lapis lazulit, türkizt és azuritot-, összetörnek, gyönyörű, intenzív színeket tudnak előállítani. Ezt fel is használták később a piramisok freskóiban, sőt, az épületek homlokzatain is, de ez utóbbit elmosta az eső az idők folyamán.

A keresztény liturgiába a Mária palástjának színe lett, és kéken ábrázolták az eget.

A gyakorlatban az indigó nevű növényt és hasonlót használták Indiában, de Európában csak a tizenkettedik század táján került be a használatba. Mint a tisztaság és a megbocsájtás színét használták, még egy pápai zsinaton is foglalkoztak a kék használatával. A Szent Szűz színe lett a kék, innen a „Mária-kék” elnevezése a középkék színeknek. Egyébként rengeteg van belőlük, de nem sorolom fel, mert nem színtani cikket írok, hanem a kékről, mint filozófiáról próbálok értekezni.

Egy részük hideget, hűvös érzést implikál (párizsi kék, ultramarin, coeruleum), mások úgy nevezett meleg kékek (kobalt). De mindegyik nagyon szép. Én szívesen használom a képeimen. Itt van mindjárt egy pávatollas lány reprodukciója. Ez a kép egy szüreti kiállításra készült.

De mindenképpen használom a kéket: az álmaimban, a munkáimban, az emlékeimben. Így, eszembe jutott egy erdélyi, „kékszemű” mező, emlékezetből rajzoltam, itt következik.

Elképzelem, hogy amerre a szem ellát, mindent beborítanak a búzavirágok (tipikusan erdélyi virág) óriási nagy felülete… Annyira megható a sok kis kék virág, ahogyan kéken lángolnak a pirosak mellett, nem hagyják magukat elnyomni! Elegánsak is, dekoratívak…

Amikor még dolgoztam a rendelőmben, farsangkor kékre lakkoztam a körmeimet. A paciensek örvendtek neki, és széltében-hosszában mesélték: kezdődik a farsang, a doktornőnek kékek a körmei!

Találtam a Facebookon egy hasonló, de ez inkább kékes zöld, talán inkább olyan színe van, mint a jáspisnak. (A kép forrása: Dana Shapira) Nos, az én körmeim csak kvázi így néztek ki, kékebbek voltak, képzeljetek el egy telt, igazi kéket!

A teljes középkori egyházi jelképrendszerben a levegőt, a fenn-valóságot, a szentséget a kék és az arany jelentették. A katolikus templomok ablak-üveg-képeit az egész világon kék színben tartották, a sárga, piros, és ciklámenszín csak, mint komplementer színek jelentkeztek. Másak voltak a gótikus, és mások a román stílusú üvegképek kék színei.

A könyvművészetben és a divatban is hamar teret hódított a kék, a címereken megjelent az azúr – kék, a romantikával a festményeken az égszínkék is.

Közbe rájöttek arra, hogy egyenruhának is nagyon megfelel. Napóleon hadseregét kékbe öltöztették, ezután már nem volt megállás: a hivatalokban, a bankokban, a biztosító társaságoknál, az ügyvédi irodákban a strapabíró sötétkék kosztüm vagy öltöny lett a menő öltözék. Komolyságot implikál, bizalomgerjesztő.

Az alternatív terápiás eljárásokban a kéket megnyugtatásra, lecsendesítésére használják, a környezettervezők a halványkék falakat a semleges hatást elérni akaró terekben festik.

A kék alapszín. A piros és a sárga hozzáadásával minden színt ki lehet keverni belőle, a fehéret kivéve.

De nem is a kék szín miatt írtam meg ezt a cikket, hanem azért, mert elmentünk a pesti Duna parton egy vendéglőbe, ahol a kirakatban az alábbi gyönyörűség pompázott.

Háááááááát… azt hitem, elájulok. Kérdeztem: honnan vették? Azt a feleletet kaptam, hogy valahonnan Debrecen környékéről. Nos, átnéztem az összes fellelhető üveghutákat, de nem találom! Ha valaki tudja, hol készítenek ilyeneket, nagyon kérem, mondja el nekem, hogy azonnal odarohanhassak.

A kék színről még nagyon sokat tudnék csevegni, de ez volt a legfontosabb.

Búcsúzóul mutatok még egy képet tőlem, a címe: „A hold arca”, és kék, égkék kakas-mandikókkal díszítettem. A kékkel mindent ki lehet fejezni. Talán csak a tüzet nem, de valamelyik alkáli fém, vagy földfém kék lánggal ég.

A kék egyébként elmondhatatlanul fontos az életünkben. A falusi asszonyok a sebesült, fájó területeket kék kötéssel látják el. A szerelmes dalok elmaradhatatlan kelléke a kék nefelejcs. A mesék ős-öreg jó tündérének nefelejcskék szeme van. A kék a nyugalom és a béke színe. Az ízeltlábúak vérében nem hemoglobin van, amely megköti a vasat, és piros, hanem hemocyanin, mely pont úgy megköti a vasat, csak kék a színe.

A nemesség kék véréhez úgy jutott, hogy -mivel soha nem dolgoztak tűző napon-, bőrük fehér maradt, és ezen kéken látszódtak át az erek. A napsütötte bőrön nem látszik a vérér.

Kék az olymposzi Istenek színe, a Mayák színe, a keresztény szentek palástjának a színe, és van még: a tavaszi kakas-mandikó, jácint, kék ibolya, és -elnézést- nekem is van egy kék kosztümöm…

Ezzel aztán egyelőre a kék színtől el is búcsúzom, de a nagy kék üvegballont ne felejtsétek keresni!