Barátaim, ismerőseim arra kértek elmélkedjünk együtt, a körülöttünk keringő fogalmakról. A fontos és nélkülözhetetlen kapcsolatokról, boldogságokról, tehetségekről, amik nélkül már el sem tudnánk képzelni az életünket.

Kapcsolatainkról

Elolvastam Csermely Péter: A rejtett hálózatok ereje című könyvét, melyből néhány dolgot hozzátanultam. Először is, van számotokra egy közhelyem, még pedig az, hogy az ember társas lény. A lények mi magunk vagyunk, a táradalom pedig az összes többi ember. Vannak persze köztünk csodabogarak is, akik elvonulnak a világtól, ülnek valahol, valamilyen távoli fedél alatt, hogy mégse áztassa el őket az eső, csendes meditációval múlatva az időt. A tibeti buddhizmus el is várja a leendő szerzetesektől, hogy két-három évre elvonuljanak egy kies helyre, ahol is nem érik utol őket a világ hívságai. Ma sem érem, hogyan bírják ki, de kibírják, ha hihetek egy másik forrásomnak. (Alexandra David Niel: Mítoszok és Mágia Tibetben, a könyvet érdemes elolvasni! Az író amúgy opera énekesnő volt, de elment Tibetbe, ahol később Láma-állapotba emelték!) (Tudjátok, amúgy én is orvos vagyok, de egészen mással foglalkozom….)

Ha ember nincs a közelben, megteszi egy kutya is a szolgálatot, hogy a ember társaságban érezze magát. (Csányi Vilmos etológus szerint: a kutya félúton van az emberré válás felé.)

Gyenge kapcsolataink vannak: az ismerősök, barátok, egykori iskola és egyetemi valamint munka-kollégáinkkal. Itt a képen az Évfolyamom, későbbi gyenge kapcsolataim. Elmúlt 50 év és ma is tartanak a kapcsolatok, ha pl. felhívom valamelyiket, nem fog csodálkozni, mert nagyon erős, gyenge kapcsolatban állunk egymással. A kép jobboldalán én állok szoknyában, még nagyon fiatalon…

De gyengék a kapcsolatok a fodrásszal, a tejesemberrel, a kenyeressel, a szomszédasszonnyal is. Az erős kapcsolatok a mai, felpattogzott családokban alig alakulnak ki, szülő és gyermek, testvérek, szerelmes párok, férj és feleség között máig is megtalálhatóak. De sokkal ritkábbak a gyenge kapcsolatoknál, nincs annyi belőlük, hogy problémáink esetén tovább vihessenek. Viszont, ha van egy nálunk kedvezőbb helyzetben lévő gyenge kapcsolatunk, szükség esetén felhívhatjuk, és ő is felhívhat értünk valakit az érdekünkben! Az egészséges léleknek szüksége van az erős kölcsönhatásokra, de a gyenge kapcsolatokra is.

Karinthy Frigyes 1929-ben írta le először a „Kisvilág „ jelenséget, mely szerint 6 kézfogáson keresztül bárkit a Földön elérhetünk. Ez vonatkozik szóbeli, vagy írott üzenetre is.

Gyenge kapcsolataink

Személy szerint nem tudnék remete életet élni. Nekem szükségem van a többi emberre…

Vannak közlemények, melyek szerint az emberek maximálisan 250 ismerőst tudnak megjegyezni, (ezek az okosak) és bárhol, vagy akármilyen nagy városban élünk, mindenki kialakít magának egy kb.150 személyes „falut”, akikkel kapcsolatban áll. Tapasztalatom szerint ezek túlméretezett számok, mert a kapcsolatok dinamikusak, elmúlnak, újak alakulnak. Vagy éppen nem. Egy elveszített Barátot NEM LEHET PÓTOLNI!

Az emberi élet legnagyobb mérge a stressz. Ha valami bánat ér, és van kivel beszélj róla, – megosztod vele, mindjárt felére csökken a stressz-hatás. De nem csak az ember szociális lény, hanem a hangyák, méhek, delfinek, majmok is kapcsolatban állnak egymással, ezek is a fajfejlődés során alakultak „társadalommá”. A férfiak nehezebben bírják a stresszt, versengeni, harcolni, ellenségeskedni fognak. A nők jobban bírják a bántalmakat, kibeszélik, megbeszélik elpityergik, részvétre találnak (gyenge) kapcsolataiknál.Ezért is van az, hogy a nők tovább élnek. Ezért vannak barátnői kapcsolatok, melyek igen sokszor megvigasztalnak. Ha csak annyit mond neked a másik: hogy ne légy hülye, mindjárt belátja az ember, hogy nem is olyan szörnyű nagy a baj. Mindenki egyébként azokkal barátkozik, akik hasonlók hozzá. Ezért valószínű, hogy a barátnőm barátnője az én barátnőm is lesz. Ezt nevezi Csermely Péter hálózatjellegű csoportképződésnek. Ha eddig nem tudtátok volna, hogy mi itt valamennyien mit játszunk…Isten hozott Benneteket a Csoportban!

Tehetségről

A Tehetség nem elmondható, s nem utánozható. Viszont szerintem -és most fogtok engem megkövezni, az állatvilágban is tetten érhető.

Vegyük „Kanci” példáját, aki egy bonobó kis majom. Anyukáját három évig próbálták megtanítani, hogy képernyőn felismerje a „Yerkish”- jeleket. A Yerkish egy műnyelv, főemlősöknek találták ki, hogy kommunikálhassanak velünk. Lexigrammokból áll, olvasható geometrikus és mindenféle szimbolikus jelek ezek. Nos, Kanci mama, az semmiért sem tanult semmit. Csak ült boldog anyaságában, három évig, hasán a kölyke. Az istennek nem volt képes leolvasni valamit a képernyőről. Sok száz tanóra ment így veszendőbe, amíg egyszer Kanci, a gyermek lemászott az anyja hasáról, és bejegyezte a képernyőn azon lexigrammokat, melyeknek értelme: „Kanci, enni, csokoládé”. Ezt nem lehetett félreérteni. Amíg a tehetséges kis Kanci ült a buta anyuka hasán, magától helyette megtanulta a Yerkish jeleket. Igaz, hogy manipulálva volt, mert a Yerkish több finom falatot jelöl, mint egyéb dolgokat. De ez már mindegy is. Azt jelenti, hogy akinek tehetsége van valamihez, és érdeke valamit megtanulni, azt megtanulja.

A nyelvtanulással is így van: – és ezt nem csak én állítom, Lomb Kató, a magyar nyelvzseni is ezt állította: „Külön nyelvtehetség jó, ha van, de ha nincsen, akkor az ember azt a nyelvet fogja megtanulni, amire életfontosságúan szüksége van. Mindegy, hogy milyen fokon, a nyelv az egyetlen fogalom, amelyet rosszul is lehet tudni, az is sokkal több, mintha egyáltalán nem tudna értekezni…”

Valahol azt olvastam: A tehetség dacolni tud az elmúlással. Hogy ez mennyire igaz, azt a több ezer éves mesterművek igazolják, amelyek a kultúra fejlődése során ránk maradtak.

A tehetségről ennyit tudok, de, ha valakinek hozzászólása van, írja meg, szívesen vesszük. Izuka

Ez egy kép, amikor a tehetséges, de bűn rossz és nem szorgalmas, lusta Izuka, dzsesszt játszik! Csak ennyire futotta a zenei tehetségből…

Boldogságról

Nagy bajban vagyok…Nem a szakterületem…azért csak éppen valamennyit tudok róla. Sok mindentől függ. Még a néplélektől is.

Például a német nyelvben nem létezik a szó, hogy Boldogság. A „Glück” szó szerencsét, a „glüchlich sein” egyszerűen azt jelenti, hogy szerencsés valaki. A „Glückseligkeit” szó szerint szerencsés lelkületet jelent. Az angol „Hapiness”-re, a magyar Boldogságra nincs szó, egyszerűen segédige nélkül képtelen kifejezni a német nyelv. Van még egy érdekesség: a japán nyelvben viszont több szó is van a boldogság kifejezésére, ezeknek egyik leggyakrabban előforduló formája azt a boldogságot jelenti, amikor valakinek szolgálatot tehetünk…

Legkönnyebben úgy tudok kibújni a feladat alól, ha azt állítom: a Boldogság egy közös főnév. És ebben igazam van, de mélyebb jelentését tekintve: ilyen nem létezik. Mert a boldogság nem egy tartós állapot. Vannak boldog percek, pillanatok, talán egész nap boldog az ember valamiért, példaképpen a sikeresen letett vizsgát hoznám fel, amikor majdnem egész nap „szárnya nő” az embernek, megszabadul rövid időre minden nyűgtől, szinte repülni tudna. Sajnos, másnapra már elmúlik ez az érzés, egészen a következő sikerrel letett vizsgáig.

De számtalan más olyan állapot van, amikor az ember valami olyan tevékenységet végez, hogy nem érzi az Idő múlását. Pl. nézed ezt a különös, lila fejű borzas „virágot”, egy pár pillanatig gondolkozol, hogy milyen különös… Ez alatt elfelejted a gondjaidat, csak csodálkozol. Nem tart soká, de pár pillanatig örvendtél neki, aztán rájössz, hogy csak egy közönséges zöldség, az articsóka kivirágzott, ezt nézted olyan önfeledten, de most már kész, lehet továbbmenni, és a napi gondokkal foglalkozni…

Hamarosan jövök még elmélkedni, tudjátok, a napi elmélkedés fontos! Lételem!