Ebben az évben jelent meg LélekKÉPzelet címmel Kálló-Helmeczi Zsuzsanna első verses kiadványa. A Nyírségben született, jelenleg külföldön élő alkotó a világ legnagyobb nyitosságával beszél a könyvkiadás labirintusairól, a keze alatt születő sorokról és az életbe vetett hitéről. Minden esetben pozitív a versek végkicsengése. Elolvasásuk után nincs más választásunk, előre nézve az emberi értékekbe kapaszkodva lépkedünk, és újraértékelünk minden földi csodát.

-A kiadvány címlapján egy fényárban úszó ladik, benne evező. A te értelmezésedben ez a kép mit sugall? A könyv az útkeresőknek szól?

-Amikor a kötet ötlete felmerült, nagyon sok képet megnéztem, hogy milyen legyen a borító. Eredetileg a könyv kinézetét úgy terveztem, hogy hasonlítson a füzeteim egyikére, ami anno a versek őrzője volt. (Régen nagyon kevesen tudták, hogy egyáltalán írok, és csak azoknak adtam oda a füzetet, akiket ismertem, és érdeklődést mutattak a versek iránt. Kértem őket, hogy a füzetet ne mutogassák és ne adják tovább másnak, a tudtomon nélkül.)

A belső összképet is úgy szerettem volna kialakítani, hogy olyan legyen, mintha valakinek a kézírását olvasnánk. Bizalmas hangulatot szerettem volna kelteni.

Aztán a közös gondolkodás és munka eredményeként a tervek egy része változott. A kézírásos jelleg megmaradt, a tartalmat bővítettünk és borítót cseréltünk. Mindenképpen olyan fotót kerestem, ami kifejezi a kötet tartalmát. Az itt olvasható versek többsége talán más képet mutat a világról és az útról, amit bejárhatunk…

-Negyvenhárom vers, különböző idősíkokból. Mióta írsz verseket és mi alapján történt a sorba rendezés?

-Verseket középiskolás koromban kezdtem írni, ennek éppen 2015-ben volt a húszéves évfordulója. Számomra valahogy egyértelmű volt, hogy nem a szerelmes versekkel akarok először bemutatkozni. Hanem valami mélyebbel. Az emberek szívesen esnek szerelembe, foglalkoznak másokkal, keresik hogyan tehetik őket boldoggá, miközben igazából önmagukkal egyáltalán nem foglalkoznak. Sokan nem is szeretnek egyedül lenni, hisz akkor „nincs értelme” az életnek. Pedig csak az történik, hogy önmagukkal maradnak és ezzel nehezen birkóznak meg. Ha nincs egy másik ember, aki igazolja a létük jogos voltát, kicsúszik a lábuk alól a talaj.

A versek válogatásánál a „filozofikus” verseimre koncentráltam. Persze ennél több vers született más témában, de miközben válogattam őket, már akkor kialakult a fejemben a második kötet lehetősége, így rögtön két csoportra osztottam a verseket. Mint a kötet bevezetőjében is írtam, nem akartam tematikát meghatározni. Az olvasókat is arra kértem, hogy a tartalom jegyzékben válasszanak a címek közül, és hagyják magukat vezetni. Azt gondolom, hogy aminek el kell hozzánk jutnia, az megtalál minket, így abban is hiszek, hogy akiket meg kell, hogy érintsen a verseim üzenete, rá fognak találni a kötetre.

-Egy-egy mű különböző hosszúságú, de majdnem mindegyikben van valami játékosság, valami könnyedség. Az élet igen nehéz, de a pozitív gondolkodás, a küzdelem a boldogságot és a lelki egyensúlyt hozza?

-Nagyon örülök, ha a versekből ez az érzés szűrődik át. A versek dátuma alapján nyomonkövethető, hogy a különböző életszakaszaimban, az én személyiségem is fejlődésen ment keresztül. Nagyon zárkózott, csendes, mondhatni félénk gyerek voltam, sokak szerint okos és „koravén”. Középiskolás koromban sem volt túl sok barátom, rettegtem a bántástól és csalódástól másokban, nehezen nyíltam meg másoknak és fogadtam őket bizalmamba.

Később a fővárosba költöztem, kereskedelemben dolgoztam, és ez a szakma, akaratlanul is elkezdte kinyitni az ablakaimat. Persze, sok-sok év telt el, mire a „csendes, szerény szőkéből” mára az az ember lettem, akiről nem is feltételezik és el sem hiszik, hogy bizalmatlan, gátlásos, önbizalomhiányos gyerek és tinédzser voltam. Ma már bárkivel szívesen beszélgetek, sokan keresnek meg ismerősként és ismeretlenül is. Szeretem, hogy sok információ rajtam keresztül jut el a megfelelő személyekhez és hogy bizalommal fordulnak felém az emberek.

A kérdésedre visszatérve, a küzdelemet, mint kifejezést nem annyira szeretem. Azt szoktam mondani, hogy észre kell vennünk, amiért küzdenünk és szenvednünk kell, látnunk kell, hogy nem a miénk, nem nekünk szánták. Hinnünk kell abban, hogy van valahol valaki, aki ugyanazt a szerelmet érzi, mint mi. Hogy van egy állás, amit nekünk találtak ki. Hogy van egy hely, ami a mi otthonunk. Hogy van egy csoport, ahol szívesen vannak velünk. Nekünk „csak” meg kell találnunk, vagy hagynunk kell, hogy ránk találjon. Így találtuk meg a szüleim otthonát, így találtam meg a férjemet és így született meg ez a kötetem is. Hiszem, hogy rengeteg csodálatos dolog vár még rám.

-LélekKÉPzelet, a címe. A lélek képeket alkot valós és képzelt szférákban?

-Te magad mondtad, hogy a versek nagy részében van valami játékosság, könnyedség. A kötet címe is így született. A versek nagy része a lelkünk húrjait pendíti, ez a visszajelzéseimből is egyértelműen kiderül. Amikor a címen gondolkoztam a lélek szó nyomban felmerült. Minden szavunk, mondatunk, gondolataink nyomokat hagynak másokban. A verseim is leképeződnek az olvasók lelkében. Mindenkinek más és más üzenetet ad egy KÉP, amit valaki lefest. Itt az én képzeletem szüleményei az olvasók képzeletében életre kelnek, talán valami teljesen új és más születik, de születik, és ez a lényeg. A LélelKÉPzelet remélem, hogy majd így szárnyal és járja be az egész világot.

-Nem titok, hogy jelenleg külföldön élsz. Új közeg, másik nyelv, többféle kulturális hatás… Inspirál vagy visszafogja a benned lévő önkifejezési igényt?

-Nem önkifejezésnek gondolom ezt igazán. Persze általam kelnek életre, de nem csak nekem adnak többletet, remélem. Az új helyszín, az életemnek új megoldandó feladatokat és persze lehetőségeket is hozott. Megjelenhetett a kötetem, nem hiszem, hogy ezt megvalósíthattam volna otthon, pláne munkanélküliként. Hozzá kell tennem, hogy hálával és köszönettel tartozom a családom, férjem és a barátaim egy része felé, akik mindenben támogatnak, segítenek, bátorítanak.

Sajnos, azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban az energiáimat teljesen másra kell koncentrálnom, újra dolgozom. Ez a valós élet, amit mindenki él! Így sokszor többre értékelem, ha aludhatok egy jót vagy a párommal eltölthetünk együtt egy délutánt. Különben nagyon hiányzik a szellemi tevékenység, ott érzem otthon magam. Amikor olvashatok, zenét hallgathatok, alkothatok, segíthetek másoknak választ találni a talán még meg sem fogalmazódott kérdéseikre, kéréseikre.

Remélem, hogy hamarosan itt is önmagamra lelek, és megtalálom a módját az új, remek vagy néhányszor kellemetlen élmények feldolgozásának is, mindenképpen erőt fogok kovácsolni az itteni tapasztalataimból.

-Írónak, költőnek, alkotónak tartod magad?

-Nem tartom magam sem írónak, sem költőnek, ezek olyan címkék, amiket magamra aggathatok ugyan, de valószínűleg mindig lenne valaki, aki megkérdőjelezné a cím használatának jogosultságát. Alkotó igen, ez a legjobb szó. Szeretek alkotni, szépet kihozni teljesen hétköznapi dolgokból, szeretem használni az agyamat és a képzeletemet arra, hogy valami többet adjak annál, mint ami én magam vagyok. Az írás teljesen „véletlenül” jött, az brilians.blog.hu-n még olvasható pár más jellegű írásom, illetve néhány gondolatom az oldalamon, a www.brilians.weebly.com -on. Arról, hogy tinédzser voltam még, mondhatni gyerek az első alkotásoknál. Egy ideig naplószerűen működött számomra a verselés, bár naplót sosem írtam. Egyből rímekben érkeztek a gondolatok. Gyerekként szerettem olvasni és könyvtárba járni. Szeretek tanulni. Az irodalom, a nyelvtan a kedvenceim közé tartozott mindig. Csodálatos nyelvünk van, ennek lehetőségeit használtam ki például a „Betűjáték” nevű alkotásomban is.

Az írás számomra különleges dolog, sokszor mikor befejezek egy-egy verset, írást el sem hiszem, hogy az én kezem közül került ki, sőt sokszor úgy érzem, későbbi olvasással, mintha nem is én írtam volna. Azt hiszem, a gondolataink, az érzéseink, nem csak a magunkéi. Ezért is fontos az önmagunkkal töltött idő, és az, hogy az mivel telik, hisz csak azt tudjuk adni másoknak, amik mi magunk vagyunk.

-Milyen más hazai-külföldi költőket kedvelsz, kiket szeretsz, kiket tartasz mesterednek? Mik a további terveid?

-Ami megérint az szeretem, megosztom másokkal, hogy nekik is jusson belőle. Elég gyakran hagyom magam vezetni a neten, több verselős csoportnak is tagja vagyok, ami megérinti a lelkem, azt szeretem. Nem a csöpögős, tündi-bündi, édeske, butuska dolgokat, inkább a mélyebb mondanivalót kedvelem. Amiből érezni a törődést, a felelősséget, a tisztánlátást, a szeretetet, a lelki érettséget. Nem vagyok ellene a humornak, de sokan talán már túlzásba is viszik. A politikai vonulatokból is kimaradok, ha lehetséges. Legtöbbször az alkotó ismert vagy ismeretlen volta sem lényeges, a mondanivaló, az igen. Nincsenek kedvencek.

Anno irodalomórán a nagy magyar költők közül is az „egyszerű, de tiszta nóták”-at, dalolókat szerettem -hogy Karinthy Frigyest idézzem. Mesterek számomra nincsenek a verselésben. Az életben is csak azokat tartom mestereimnek, akik emberileg értéket képviselnek a számomra. A jó emberek, a tiszta és nagyszívű, őszinte emberek. Nem kell nagy nevekre gondolni, az ilyen emberek szinte sosem híresek.

Tervek? Még csak most indultam el, ugyanakkor már legalább húsz éve úton vagyok. Ahogy említettem, egy második kötet lehetősége már megfogalmazódott az első elkészülte előtt is, sőt a Betűjáték megjelenése is későbbre volt tervben, de szépen minden kialakult. Egy kis levegővétel után, érlelgetve és átgondolva, hogy is legyen tovább, valószínűleg megszületik majd a már beharangozott Sorsok, életek, dolgok című kötetem is.

-Hol kapható a LélekKÉPzelet?

-A megrendeléssel kapcsolatban, a következő mail címen lehet érdeklődni: brilians.rendeles@gmail.com

A könyv 80 oldal, 43 verset tartalmaz.

Ára: 1150 Ft (+postázási díj)

Facebook-on is elérhető:

https://www.facebook.com/BriliansGondolat