dr. Isa Schneider: Gondolatok a tüdőről
A TÜDŐ… mint olyan, és mint egyáltalán… hogy írjak már valamit a tüdőkről. Igen, arról a kettőről, amivel rendelkezünk a legtöbben.
Ugyanis páros szerv, van belőle jobb oldalon egy nagyobb, baloldalon egy kisebb, mely a pimasz szív térhódítása miatt szűkebb helyre szorult, szóval: nincs demokrácia a mellkasban! Semmi vész, nem fogom itt leírni a légzés mechanikáját (ki-be, ki-be), sem biofizikájáról (diffúzió) nem fogok szót ejteni, de mivel az emeberek többségét annyira érdekli a tüdő, hát foglalkozzunk vele egy kicsit. (Csak tudnám, hogy miért érdekes annyira? Elég stupid szerv, nem gondolkozik, nem méregtelenít, nem emészt, szóval a légcserén kívül (oxigént be, széndioxidot ki), alig vesz részt valamiben, mint pl. a beszédben. (Kiordítottam a tüdőmet! Nem egyszerű! Ha nem volna tüdőd, nem is tudnál ordítani… Milyen lenne az élet? Üres…)
Megjegyezném, hogy a mesterséges légzésnél is van funkciója… A tüdőnek, úgy értem.
Utánanéztem, több antik mitológiában, sehol nem emlékeznek meg erről a rózsaszínű, kissé sárgás, itt-ott pirosas, egyszóval: tüdőszínű szervről. De nem baj. Vannak a tüdőspecialisták: pl. én, akik fenti témánk hólyagcsás felépítésével, és ennek állapotával foglalkoznak. Én is azzal foglalatoskodtam, amíg egyáltalán csináltam valamit.
A tüdőbaj: ez egy helyzet, amikor a tüdővel baj van. Ma már nem olyan nagy dolog, mert a bűbájos és máskülönben lusta Ian Fleming 1924-ben, egy bacilusokkal oltott táptalajt egy Petri-csészében nyitva felejtett, majd léha módra elment szabadságra. Amikor visszajött, már penészes volt a táptalaj, igen, egyszerű, közönséges fejes penész volt rajta, de a bacik telepei a penész körül mind elpusztultak! Egytől egyig. Így lett aztán, hogy a penicillint feltalálta, később a sztreptomicint is valamely másik okos ember, így most már nem olyan nagy a baj, ha baj van a tüdőkben, mert ezek a gyilkos micinek mind kiirtják.
A Tüdősök is mi vagyunk. Mer’ vannak kopoltyúsok is, de ezek nem mi vagyunk. Itt különleges figyelmet érdemelnek a tüdőshalak, akik, -ha nem másztak volna ki a tengerekből, hogy használják is a tüdejüket-, mi ma nem lennénk itt, és nem éleznénk a nyelvünket az evolúcióról… ha ez az…
Egyébként létezik a bőrlégzés is, ha cserélni szeretnénk.
Ha már élővilág, akkor van még egy lobaria pulmonaria nevű tüdőzúzmó, ami a vén bükk és tölgy alján él. Régen tüdőmoha néven orvosságként ismerték, sőt Szibériában a sörgyártásnál komló helyett használják.
Azért még megjegyezném, hogy a légutak távolról sem egy utat jelentenek, amelyen fel lehet menni a légbe. De ezt nem magyarázom tovább.
Használjuk még természetesen a „lélegzetem is elállt” fordulatot, de ennek a felkiáltásnak az égegykerekvilágán semmi köze a tüdőhöz.
Végül megkérdezem magamtól, hogy még mi jut eszembe a tüdőről? Hát természetesen a tejszínes tüdőhasé, babérlevéllel és citromkarikákkal, zsemlegombóccal. Közönséges nevén: a szalontüdő. (Amit szalonokban is ettek?) De ez egyáltalán nem olyan biztos, elképzelhető hogy inkább kevés helyen lehetett jól elkészített szalontüdőhöz jutni. Minden esetre savanyú tüdő, sertés szívéből és tüdejéből (ritkábban marhából és bárányból) áll. Nem tudok helytállni minden kultur-gasztronomiai megfogalmazásért. De azért most már befejezem, ez volt a mai napra rendelt szalontüdő…írásom.
Megjegyzés!
2013. július 1. után egész Magyarországon megszűnik a lakosság eddig évente elrendelt kötelező tüdőszűrése. 2014 januárjától a szűrővizsgálatot azonban 40 éves kor felett bárki kérheti évente egyszer térítésmentesen, beutaló nélkül.
