Nekem soha nem volt otthonom…

Krúdy Gyula budapesti életének színterei

Ezzel a címmel állandó kiállítás várja a látogatókat a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.).

Krúdy Gyula (1878–1933), a legjelentősebb és legtermékenyebb magyar írók egyike, életének utolsó három esztendejében a kiállított két szobában élt családjával.

Az első szobában budapesti lakhelyeit, a második szobában pedig a műveiben említett vendéglátóhelyeket veszik számba.

1. szoba – „Nekem soha nem volt otthonom…”

Krúdy kissé bizonytalan adatok szerint 1896-ban költözik Budapestre. Az első éveket albérletről albérletre vándorolva tölti, főként a Józsefvárosban. A sivár „hónapos szobákból” csak menekülni lehetett. Hova máshova, mint a nagyváros utcáira – no meg az éjszakába, olcsó kiskocsmák és kopott kávéházak füstös levegőjébe.

Innen vezetett az út a Pekáry-házba, első házassága színhelyére, majd – a kapcsolat megromlásával – szállodai szobákba: a felívelő írói karrier nyomán egyre jobbakba.

A leghosszabb ideig, 1918-tól 1930-ig a Margitszigeten élt. A Nagyszállóból a Kisszállóba, majd második feleségével a „kiskastélyba”, bérlakásba költözött.

A hivatalos irodalompolitika a 30-as évekre ellehetetlenítette, írásait a lapok nem közölték. Miután Krúdyék nem tudták fizetni a lakbért és közműszámlákat, a Közmunkatanács felmondta a bérletet, de méltányosságból kiutalták számukra Óbudán a Templom utca 15. számú házban ezt a lakást. Elhozhatták a szigetről az ottani szegényes berendezést is.

„Három szobánkból kettő az udvarra, egy az utcára nézett. Ez lett Apué – emlékszik Krúdy Zsuzsa. – A parányi, sötét fürdőszobában ócska, horpadt bádogkád szomorkodott, valóságos istencsapás a szigeti gyógyfürdő után. A megszokott fákat, virágokat Anyu néhány muskátlival, leanderrel igyekezett pótolni. Valamennyien tudtuk, hogy más lehetőségünk nincsen, és ennek az otthonnak is örülnünk kell.”

2. szoba – „Az az ember, aki nem ebédelt, nem sokat jelent ezen a világon…”

A második szobában patinás szállodáktól füstös kiskocsmákig, a zugligeti Fácántól a budafoki Kutyavilláig, az ódon Zenélő Órától a modern nagykávéházakig tekintjük át Krúdy szemével a város asztalait és ágyait. Ahogy élete nagyrészét otthontalanul élte le, az ételt-italt is többnyire fehérkötényes vagy frakkos pincér tette elébe. Sokszor csak bóbiskolt egy sarokban, de mégis mindent látott. Az arany gallért a söröskriglin, a velőscsontokat és zellereket, pezsgőket és sós mandulákat – mögöttük pedig a kocsmáros borvirágos orrát, az öreg pincér sajgó lúdtalpát, a szakácsné verejtékét és az éhségől sápadt örömlányok talmi ékszereit. Az írásaiban megjelenő többszáz budapesti helyszín jónéhányáról múzeumunk is őriz anyagot. Egyről-egyről többnyire keveset. Ám így együtt mégis képet adnak arról, milyen is volt a főváros vendéglátása a 20. század első harmadában.

Kocsmák és serházak

A kocsma meghatározása szerint „falu vagy város belterületén lévő italmérő hely”. (Ennél persze jóval több: fontos közösségi tér, megbeszélések, üzletkötések, olykor véres csaták színtere.) A kocsmákban eleinte csakis bort mértek: sört a serházakban, tömény italokat pedig – a 19. század utolsó harmadától – a pálinkásbutikokban lehetett kapni. Ennivalót a 20. század elejéig egyikben se volt szabad árusítani: aki éhes volt, vitte magával a kenyeret, szalonnát, hagymát. Később már nehéz határt vonni a kocsmák és kisvendéglők között: sok helyen egyszerű ételeket, frissensültet is kapni. Krúdy, aki nagyon szerette és ismerte a bort, sok művében szerepelteti a város kocsmáit és vendégeiket. Tévedhetetlen szimattal találta meg a legeldugottabb utcákat is, ha ott különösen jó volt a bor vagy valami ételkülönlegesség. Műveiben olyan helyek is felbukkannak, amelyek létezését csak sárgult címtárak igazolják.

Végül a kiállításban szereplő vendéglátóhelyek közül a Kéhlit emeljük ki, mely ma is ugyanúgy üzemel a múzeummal átellenben, mint 120 évvel ezelőtt.

Kéhli (III., Mókus u. 22.)

A kocsmát a 19. század elejétől bortermeléssel foglalkozó Kéhli család egyik tagja, Kéhli József nyitotta 1899-ben. Nyilván nem csak a közelség volt az oka, hogy Krúdy óbudai éveiben ide járt a legszívesebben. A hely ma vendéglő, az író hajdani törzsasztala fölött emléktábla hirdeti: „Itt szokott ülni barátaival Krúdy Gyula, a nagy magyar író”.