4.5 C
Budapest
kedd, december 3, 2024
Home Könyvjelző Erdős Renée, a vágy megéneklője

Erdős Renée, a vágy megéneklője

0
Erdős Renée, a vágy megéneklője
Fotó: IB.hu

Az egyik legizgalmasabb életű magyar író, költő. Az első női alkotó a magyar irodalomban, aki az írásból kereste kenyerét. Erdős Renée vagy eredeti néven Ehrental Regina, tizenhét évig élt Rákoshegyen. Egykori otthona, ma múzeum.

Erdős_Renée

Felvidéken, Érseklélen sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született 1879. május 7-én. Tanult Győrben, Budapesten, színésznőnek készült. Ám tanulmányait megszakította, első verseivel, a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be, de nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágy megéneklésével aratott sikert és keltett haragot. Regényeit némelyek titokban olvasták.

Fotó: IB.hu
Fotó: IB.hu

Költészete Ady Endrére is hatást gyakorolt, akárcsak Bródy Sándorra, akinek évekig a szeretője volt. A családos – és csapodár – Bródyval való szakítása után egy olaszországi kolostorba vonult vissza, miután katolikus hitre tért. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus atmoszféra volt jellemző. 1913-ban feleségül ment Fülep Lajos művészettörténészhez, akitől két gyereke született, 1918-ban elváltak.

1927-1944-ig Rákoshegyen lakott. Egykori lakóháza, az Erdős Renée Ház ma kiállítóterem és helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.

200px-Erdos_Renee_haz_0093a

Alap szöveg-fotó: wikipedia.hu, www.ib.hu

További infó: https://www.erdosreneehaz.hu/