1.6 C
Budapest
csütörtök, november 21, 2024
Home Ákombákom Isa Schneider rovata London után, mi a jobb?

London után, mi a jobb?

0
London után, mi a jobb?

Londonba utaztunk: felöltöztünk jól, becsomagoltunk esőkabátot, ernyőt, meleg pulóvert, hosszú ujjú blúzokat, aztán kitört a kánikula. A levegő nedvesség tartalma száz százalékon felül, szóval túltelített párával, nekünk meg nem volt vékony, rövid ujjú holmink, hát izzadtunk, mint a lovak, és lihegtünk a forróságban.

Amit látnunk kellett

Amit akartunk, azt megnéztük, most volt a nyári londoni tárlat, kétszer is végigmentünk rajta, aztán a Nemzeti Galériában, és az új Tate – Galleryben megtekintettük mindazt, amit mindenképpen látni szerettünk volna. A British Múzeumban viszont csak a japánokra maradt idő. Kétszer voltunk színházban, mindkettő osztályon felüli előadás volt.

Amit ennünk kellett

Az angol konyháról azt mondják: rossz. De ez nem igaz! Az angol konyha nem egyszerűen rossz, hanem rettenetes. Ezért aztán indiai vendéglőbe jártunk: az is borzalmas volt. Sokáig fogok még ezen étkekről rémtörténeteket mesélni. Ha Londonba jársz, csak halat egyél szalma krumplival, az az egyetlen, amit nem tudnak elrontani.

Hol vannak az angol angolok?

Maga a város? Hmmm… Látszik rajta, hogy nem egy országnak, hanem egy birodalomnak a fővárosa. Akkor is, ha a birodalom rég feloszlott már. És Londonban nem angolok élnek, hanem a mindenhonnan odaszármazó különböző színű és formájú emberek. Igazi angolt keveset lát az ember. Azok vidéken laknak, és csak a tíz-nyolcas, vagy egy -huszonötös valamelyik vonattal jönnek be, ha éppen a klubjukban akarnak újságot olvasni, de mi nem találkoztunk velük.

A város fárasztó, mert a metrónál nincs mindig mozgólépcső, szóval: sok lépcsőt kell járni, de jól birtam, a buszok 7-10 perces taktusban járnak, szerintem nálunk Pesten jobb a tömegközlekedés.

A csatorna is alagút

Nagy csalódás volt a Csatorna alatt futó alagútban utazni, mert pont olyan volt, mint minden más alagút. Nem tudom, pontosan mire vártam, de csak alagút volt, olyan, mint száz-ezer más alagút is, amit már megélt a ember, de azért nagyon büszke voltam, hogy átutaztam a tenger alatt.

Mi? Fügefák…

Láttunk termő fügefákat, úgy látszik, itt soha nem megy a hőmérséklet fagypont alá… A Golf áramlat nekik kedvez. Láttam magas pálmafákat is az utcákon.

Én itt félre lettem vezetve. Azt hittem, az angol szigetek hűvösek, ködösek, soha nincs meleg és folyton esik az eső. Ehhez képest a szubtrópusi klímában értek éppen a fügék.

Persze, az érzés meg van, hogy London nem Európa, hanem angol. Very-very british! De milyen is legyen? A régi dalnak igaza van: Londonban sok az utca, a ház, az ablakok.

Árleszállítás volt

Kaptam Ficitől egy nagyon szép selyem sálat, és egy kék üveget is – természetesen-, meg egy új csészét, melyen macskák vannak. Amúgy semmit nem vettem magamnak. Árleszállítás volt, az üzletek tele bóvlival, ha itthon bemegyek bármelyik áruházba, jobban járok.

Ám volt egy arcpirító – harisnyás- londoni kalandom.

A Themse hídja alatt vannak (vagy akkor még voltak), mindenféle bódék, amelyekben kismillió mindent árultak, és én vettem magamnak csillagászati összegért egy harisnyanadrágot.

Itt intermezzóként el kell meséljem: tudod, én soha nem voltam szép lány. Seszínű kölyök voltam, egér pofácskájú, érdektelen és unalmas, közelebbről senki nem vett észre, még saját szüleim sem. Pedig szerettem volna szép lenni, és ami a lábamat illeti, ez sikerül is, szóval: szép volt a lábam.

– Igaz,csak térdtől lefele volt szép, de akkor is! Büszkén dicsérem ma már egykori lábaimat, mert egyebem sincs, amit dicsérjek. Akkoriban mi még nagyjából állandóan szoknyában jártunk, a nadrág még nem volt divat. Ezért egész életemben szép és érdekes harisnyákat hajhásztam, hogy a lábam szép csomagolásban jelenjen meg. A többi, ami rajtam volt,(teveszínű, szürke és olajzöld cuccok, amiben járattak, hogy nehogy kitünjek vagy feltünjek, ez az akkori helyzetben igenis érthető volt), egyáltalán nem volt fontos, csak a harisnya. Volt nekem csíkos, pettyes, virágos, csipkés, és többszínű harisnyám. Nem viseltem őket, de VOLTAK csodás harisnyáim! Sokszor órákat töltöttem a rendezgetésükkel!

Ez az itt említett londoni szerzemény, – és most már a szabad világban attól sem kellett féljek, ha netán viselni fogom-, király kék – fekete nagy kockás volt, tudom, elég eklektikus az ilyesmi, de hát shottish volt, a helynek megfelelő, ahonnan származott, és én vérszemet kaptam. Most már úgy öltözöm, ahogy akarok, tehát az Oxford Street – en bementem egy boltba, hogy a harisnyámhoz hasonló szoknyára való shottish szövetet vegyek magamnak.

Kiröhögtek. Elmondták, hogy a harisnyám hamisítvány. Úgy értették: a mintája. Ezt alátámasztandó, megmutattak nekem egy könyvet, mely az összes skót mintájú szövet benne foglaltatott. Kiderült: a skótok nem csak úgy hűbelebalázs kockákat viselnek, hanem minden klánnak megvan a szigorúan meghatározott kockás anyaga, erről ismerik fel egymást, szóval, a skót kocka kanonizált, és nagyon szigorúan meghatározott. Olyan, mint az én harisnyám, az egész atlaszban nem találtam.

– Sorry -, mondták szélesen vigyorogva.

-Sorry-, mondtam én is, és szégyenkezve, lehajtott fejjel elhagytam a szaküzletet.

Hogy mi lett a harisnyával? Az első adandó alkalommal beleakadt valamibe, és azonnal lefutottak a szemek. Esetleg felfutottak. Erre már nem emlékszem…

Dobhattam a fenébe az egészet…

Egyébként később megtudtam, hogy: A skót mintát évtizedeken vagy évszázadokon, a családok ugyanabban a műhelyben szövetik. Minden mintának meg van a maga magyarázata, férfi, nő, hányadik gyerek, generáció, milyen rangja van, stb.,stb. Hát ennyit az én gyönyörű harisnyámról!

Keressünk valami jó sört

Ittunk is. Sört, egészen pontosan egy csomó vacakot kipróbáltunk, melyeket búzából, árpából, meg gyömbérből erjesztettek.Óvok mindenkit, ne próbálkozzatok! Rossz és drága. Igyatok sötét Guiniss sört, megszokható, és nincs az az érzése ez embernek, hogy keserű limonádét iszik…

Ehhez képest itthon…

Hazaérkezésnél zuhogott, és ezt még két napig tette, megállás nélkül… Vágyom vissza a már-már trópusi Angliába…

Balra vagy jobbra…

Nem említettem meg a balra hajts, jobbra előzz közlekedést, és ennek következményeit.

Vannak emberek, akiknek nem esik nehezére gyermekkorában megtanulni, hogy melyik a jobb, és melyik a bal keze. Ezek a zsenik. Vannak aztán olyanok is, mint én, aki kizárólag arról tanultam meg, hogy melyik kezem a másik, hogy a jobb gyűrűs ujjamon volt egy kis anyajegy.

Erről aztán mindig tudtam, hogy merre van az erre, meg arra. Később, tiszta hiúságból eltávolíttattam zsenge ifjúságom idején ezt a kis anyajegyet. Akkor még azt hittem, enélkül szebb leszek. Igen, az ember fiatal lány korában nem gondolja meg egy ilyen változtatás horderejét.

Nem is volt semmi baj, mert közben megszoktam, hogy melyik a „szép” kezem, és hogy érettebb lettem, röhögve magyaráztam az embereknek: képzeljétek el, ide jön egy földön kívüli, és el kell magyaráznotok neki, mi az, hogy jobb – és az miért az, valamint mi az, hogy bal, és az milyen tartalmakat hordoz…

Nos, elmentünk Londonba, ahol is – nagyon okosan -, fel van írva az utcákon, hogy fordulj jobbra, vagy fordulj balra, és ez ésszerűnek tűnt, mert onnan érkeznek, abból az irányból a járművek. Melyek, ha nem figyelsz oda, bizony elütnek…

Ezzel az egésszel csak az volt a baj, hogy az ember egy életen át megszokta, hogy merre nézzen, mielőtt lelép a járdáról, és ezt most meg kellett fordítani…

Vannak emberek, akiknek a tudatába egyszer s mindenkorra beég élete folyamán, hogy a jobb, az jobb, a bal, az bal, és ezzel halálukig nincsenek bajok.

Aztán vannak olyan emberek, mint én, akiknél ez nem olyan természetes. Nem az anyatejjel szívták magukba, hanem nevelés hatására intellektuálisan fogták fel, hogy mikor melyik oldalukról van szó.

Az történt tehát, hogy kiderült: nálam ezek a fogalmak nincsenek nagyon jól beidegződve, nem rögzültek szervesen a tudatomba. Egy hetes londoni tartózkodás összezavarta bennem azt, hogy melyik felem a másik, és akkor merre kell nézzek, ha lelépek az utcára? Mert ez a kontinensen (ha angol lennék, ez a szó egy porció lenézéssel kerülne elmondásra) ugye nem így van. Itt nincs kiírva, merre nézz. (A „kontinensen” természetesen semmi nem jól van, és ezt a Szigeteken mindenki tudja…)

És engem ma majdnem elütött egy bicikli. Fici haragszik rám, és kikérdezte, hogy nekem az erre az merre van? A válaszban nem voltam biztos, csak kapásból válaszoltam, de nem a jót mondtam, hanem a rosszat.

Tényleg össze vagyok zavarodva. Nehezen térek magamhoz, ami a jobbat és a balt illeti. Talán kellene tetováltassak a jobb gyűrűs ujjamra egy jelet, és aztán elkezdeném elölről tanulni az egészet… Ha addig nem üt el valami, ami nem arról az oldalról (melyikről???) jön, ahonnan várom…

Honnan? Hát, természetesen jobbról, vagy balról. Középút ez esetben nincsen…

Previous article Új világháborús emlékbélyeg
Next article Tarantino folytatja a westernjét
Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik. Orvosi egyetemet végzett és képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. 32 évig volt orvos, megszámlálhatatlan kiállítás és több mint húsz különböző témájú könyv kötődik nevéhez. "Orvossá váltam és gyógyítottam, de most leginkább festek és írok."