Török Stenczer Enikő: A Madarasi Hargitán…

Ahol a szavak kevesek,

a látvány magáért beszél.

Ott jártunk!

Szebb csodát még nem ismerek,

Erdély székely bérceinél!

Csodáltuk…

 

Összeboruló angyalok

az ölelkező ég alatt,

sudár-magas, szilaj tetők,

délceg fenyők, ezüst patak,

fenyvesek számtalan sora

néhol egy völgyben összeér,

rejtelmes csúcsait a hegy

még nem mutatja, nem mesél.

 

Nem adja könnyen meg magát,

Ő az úr, mindenek felett!

Ki már csodálta kincseit,

nem torpan meg bármi jöhet:

– a felhővel szövetkezik, esővel üzen most hadat,

– szél úrfi besegít neki, élesen belénk vág: – Szaladj!

– kemény kövek talpunk alatt, kissé széthullt már a csapat,

– bokrok nyúlnak ruhánk után, tartóztatnak: – Ne menj! Maradj!

 

Izzadságcseppek, sóhajok,

mi sem adjuk fel – nagy csata!

Ám ami odafönt vár reánk,

nem csupán kincs, a nagy CSODA!

– Konok népség! – enged a hegy,

mi nyerjük meg a nagy csatát,

bizonyítékul fent összerakjuk

győzelmünk büszke oszlopát.

 

Kopjafánkon a székely zászló,

vésett fémtábla díszeleg:

„Itt jártunk”…dátum és nevek,

s mintegy a hegynek megköszönve

a következő üzenet:

„Lehet itt a vándor: magyar, sváb vagy székely,

Ezt a szép Hargitát nem éri fel ésszel!

Szíve visszahúzza, megtérni nem restell,

E Szent hegyen boldog és egyenlő minden egyes ember! „

(Erdélyben, Székelyföldön jártunk. Emléket állítottunk a Madarasi Hargitán. A vers ezeket a feledhetetlen pillanatokat örökítette meg…)