Chagall – Háború és béke között
Ámos Imre, a „magyar Chagall” – A háború örvényében 1937–1944
Egészen 2014. január 5-ig látogatható, Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria, A épületében a Marc Chagall és Ámos Imre műveit bemutató tárlat.
A Chagall – Háború és béke között című kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria és a Réunion des musées nationaux – Grand Palais és a Musée du Luxembourg (a Francia Köztársaság Szenátusának múzeuma) szervezte.
Marc Chagall és Ámos Imre az a két művész, akinek életművében sorsa, vallása, zsidó identitása központi szerepet játszik. Chagall az öreg, a mindent és mindenkit túlélő mester, Ámos pedig a fiú, a fiatalon meghalt mártír. Mindkettőjük művészete hiteles, mélyen a kelet-európai hagyományokban és történelemben gyökerező életmű, és nem kevésbé ilyen a sorsuk is – az emigráns oroszé és a mártírhalált halt magyaré. Kettejük sorsa és művészete annak ellenére is közös, hogy csupán egyszer találkoztak, Párizsban, 1937. október 4-én, néhány termékenyen együtt töltött óra erejéig.
A budapesti kiállítás követi az eredeti párizsi összeállítás koncepcióját, és Chagall életművét négy nagy egységben mutatja be. Az első rész Chagall oroszországi munkásságára koncentrál, s különösen az 1914 és 1923 közötti évekre. E korszakának fő témái a háborútól és forradalomtól sújtott ország szenvedése, valamint a házassága révén személyes boldogságát megtaláló művész öröme volt. A második kiállítási egység művei Párizsban készültek, a két háború közötti években. Chagall 1923-ban hagyta el Oroszországot, s a náci fenyegetésig, 1941-ig Párizs volt az otthona. E korszakában fordult figyelme az illusztrációk felé, melyek közül a La Fontaine-mesékhez készült goauche képei érdemelnek különös figyelmet. A cirkusz mozgalmas, színpompás, sokszor mesebeli hangulatot árasztó világa is ekkor vált Chagall kedvenc témájává. A művész 1941 és 1949 közötti amerikai éveit néhány olyan kiemelkedő alkotás képviseli, mint pl. a Keresztre feszítés sárgában, amelyben Chagall az Európában dúló, de Amerikát is mélyen megrázó háború szenvedéseire reflektált. Feleségének, Bellának az 1944-ben bekövetkezett halála további olyan művek megalkotására inspirálta, melyekben a szerelem örök képei, illetve szülőhazájának emlékei állnak a középpontban. Chagall 1949-ben tért vissza Franciaországba, ahol eleinte a Párizs mellett fekvő Orgevalban élt, majd Vence-ban telepedett le. A nagy Biblia-kompozíciók és illusztrációk korszaka volt ez, s ekkor készült az a jelentős, mintegy tizenkét négyzetméteres alkotása is, amely életének úgymond összefoglalását nyújtja. Az 1964-ben festett Élet (La Vie) című képe a budapesti kiállításunk igazi szenzációja. A Saint Paul de Vence-ban őrzött mű ugyanis most először látható Franciaországon kívül. Ez a mű a párizsi kiállításon sem szerepelt, budapesti bemutatása így nemcsak magyar, hanem egyetemes szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A színpompás, mintegy nyolcvan figurát felvonultató, mozgalmas alkotás a művész életének hatalmas méretű, lenyűgöző összegzése.
Chagall alapvetően derűs és optimista művészetének képezi ellenpontját Ámos Imre világa. Az Ámos Imre, a „magyar Chagall” – A háború örvényében 1937–1944 című kiállításunk a művész legtragikusabb alkotásait mutatja be. A nagykállói zsidó világ emlékképei mellett a munkaszolgálat és a háború borzalmait megjelenítő festményekből és grafikákból a zsidóság életének egy másik, tragikusabb útja elevenedik meg. Az Ámos Imre művészetét bemutató kiállításunk – Chagallétól eltérően – nem az életmű kronológiája nyomán épül fel, hanem az Ámost leginkább foglalkoztató festői témák szerint. Az első szekcióban Ámos önarcképeit láthatja a nagyérdemű. Ámos mindig stilizáltan jelenítette meg önmagát, s nem annyira az arc pszichológiai kifejezésén, mint inkább a környezeten volt nála a hangsúly. Szorosan ehhez a témához kötődik a „Mi ketten” című témakör is. Ebben az Ámos Imre – Anna Margit művészházaspár kettős portréi, illetve a két ember közösségét kifejező ábrázolások jelennek meg. Ámos és Anna Margit életében fordulópontot jelentett az 1937-es három hónapos párizsi utazás, melynek során Chagall-lal, a nagy példaképpel is volt alkalmuk találkozni. A Párizs inspirációja alatt született képek egy külön egységet képeznek kiállításunkban. Ámos Imre szürrealizmusa nem az abszurd és a tudatalatti világára koncentrált, hanem profetikus megérzéseire. Az álomképeket felvonultató kiállítási szekciónk legerőteljesebb darabjai azok a képek, amelyek Ámos tragikus sorsának előérzetét fejezik ki. A kiállítás egyedülálló, s igazán Chagall festészetével is alig rokonítható alkotásai az „Apokalipszis” egységébe kerültek. Itt Ámos 1940 és 1944 közötti négy munkaszolgálatos periódusának megrázó munkái, többnyire rajzai és grafikái sorakoznak. Ámos, akárcsak Radnóti Miklós, szinte még a halál torkában is alkotott. Mielőtt valamikor 1944–1945 fordulóján, egy német lágerben életét veszítette volna, még telerajzolt egy vázlatkönyvet, amelyet 1944 októberében adott át feleségének Budapesten. Az úgynevezett Szolnoki vázlatkönyv rajzainak tanúságtevő ereje különösképpen kiemeli Ámos művészetének jelentőségét.
A kettős kiállítás két kiemelkedő művész munkáit állítja párhuzamba. A két kiállításon két, hol egymás mellett, hol egymástól eltérő pályákon futó, de mindenképpen a 20. századra jellemző sorsot ismerhetünk meg. Két olyan sorsot, melyben a tradíció és vallásosság szervesen épül bele a modernizmus újfajta művészi hagyományába. A Chagall csaknem egész életművét, valamint az Ámos Imre legjelentősebb alkotásait áttekintő közös kiállításban költészet és dráma, humor és tragédia, derű és elkeseredettség, életöröm és rettegés kettősségén keresztül szembesülhetünk 20. századi történelmünkkel.
A hatvanöt Chagall-művet és negyvenöt Ámos Imre-művet felvonultató kiállítást egy-egy Chagall- és Ámos-katalógus, valamint angol és magyar nyelvű audio guide kíséri. A Chagall-kiállításhoz családi foglalkoztató füzet is készült.
Szöveg,fotók: MNG
