A ketrecen túl is van élet

2006-ban egy 60 köbméteres fémketrecet engedtek le a búvárok, a közigazgatásilag Esztergomhoz tartozó Palatinus-tóba. Ebben a fémketrecben hívta életre Kollár K. Attila, és fia Krisztián a világ egyetlen Búvármúzeumát. A vezetőkötél mentén odaérkezők végigkísérhetik a búvárkodás történetét a kiállított tárgyakon keresztül, sőt a tó melletti beszélgetésekből kiderül, hogy a sok-sok búváranekdótából mi igaz. Például hogy Buvár Kund igenis létezett, hogy Farkasfalvi Farkas Ferencről 1821-ben öt évre szóló szabadalmat kapott I. Ferenc királyunktól egy Delfin nevű búvárkészülékre, és hogy hazánk ugyan nem adott Yacques-Yves Cousteau-t a világnak, mégis külföldön egy magyar búvár bárhol megállja a helyét.

A Búvármúzeum megálmodóiról

Kollár K. Attila CMAS és UEF búvároktató, több mint 40 éve búvárkodik. Fia, Kollár Krisztián CMAS búvároktató már több mint 20 éve merül. A sok közös hazai és tengeri merüléseken kívül búvárokat is közösen oktatnak. A víz alatti világ együtt történő felfedezésén túl sok más közös, búvár jellegű munkájuk is volt az elmúlt másfél évtizedben. Búvártankönyvek kiadásában dolgoztak együtt, jelentettek meg búvároktatást segítő DVD-ket, együttműködnek a Búvárinfó című, idén már 20. éve megjelenő újság megjelentetésében, s hat, rendszeresen frissülő búvártárgyú világhálós oldaluk is működik. Érdekes és egyedülálló vállalkozásuk a Búvármúzeum létrehozása.

Velük beszélgettünk.

-Egyes állítások szerint több mint 2 ezer éve búvárkodik az ember. Mi igaz ebből?

-Azt, hogy az ősember lemerült-e a víz alá, azt nem tudjuk biztosan, de a történelmi

 dokumentumok, képzőművészeti alkotások bizonyítják, hogy az antik népek, az asszírok,

 perzsák, görögök, rómaiak, egyiptomiak már felkeresték a víz felszín alatti világát. A

 legrégebbi tárgyi emlék egy Kr.e. 900-ból származó asszír dombormű, mely bőrtömlőből

 lélegző búvárokat ábrázol, az első írásos emlék pedig a jelenlegi ismeretek szerint Kr.e.

 350 körüli időkből származik, Arisztotelész említi, hogy Titusz Livius búvárokkal kincseket

 kerestetett. Az ókori búvárok merültek szabadtüdővel, bőrtömlőben magukkal vitt levegővel

 és búvárharang segítségével. Ezekben a régi merülésekben egy dolog közös volt: mindig

 valami igazán racionális célja volt a biztonságos felszín elhagyásának. Táplálékért, csigákért,

 kagylókért, vízi növényekért, halakért, gyöngyökért, majd az elsüllyedt hajók értékes

 rakományaiért, vagy hadi cselekmény okán merültek le az általuk szinte teljesen ismeretlen

 mélybe. Amely területeket őseink képzelete szörnyekkel, haragvó istenekkel, félistenekkel

 népesített be.

 -Azt gondolhatnánk, hogy Magyarországon szinte értelmetlen búvárkodás céljából a

 víz alá merülni. Mégis ha jellemezni kellene a magyar búvárokat és csoportosítani, akkor

 miképpen lehetne?

 -Aki azt gondolja, hogy Magyarországon „szinte értelmetlen búvárkodás céljából a víz

 alá merülni”, az nagyon-nagyot téved. Talán kevéssé ismert, hogy hazánkban több, mint

 ezer tó van, melyek közül búvárok rendszeresen merülnek közel ötvenben. Számos

 kisebb-nagyobb tónál búváriskolák, vállalkozások felügyelik a tevékenységet, mondhatjuk

 azt is, hogy búvárbázisokat alakítottak ki, segítve a tagjaikat, vagy az odalátogató merülni

 szándékozókat. A tavaink a búvároktatás fontos helyszínei, ahol tanulhatnak, vizsgázhatnak

 és merülési gyakorlatot is szerezhetnek a kezdő, de a haladó búvárok is. Persze sok

 tapasztalt búvár is felkeresi ezeket a tavakat, hogy a maguk szórakozására, barátaik

 társaságában merüljenek. A hazai tavak adnak lehetőséget a megfelelő minősítésű-

 tapasztalatú és alkalmas felszereléssel is rendelkező búvároknak a téli, un. hidegvízi- és

 jég alá merüléseknek. Számos búvár kedvenc időtöltése a víz alatti fotógrafálás-videózás,

 amit itthon is gyakorolnak, amit az is bizonyít, hogy a két évente megrendezésre kerülő

 Búvárfotós Országos Bajnokságon van édesvízi kategória is. Végezetül megemlíthetjük, hogy

 Magyarországon számos, világviszonylatban is jelentős víz alatti barlang van, ahol igaz,

 viszonylag csak kevesen merülhetnek, azok, akik erre engedélyt kapnak a hatóságoktól.

 -A magyar búvárok nemzetközi viszonyításban mennyire jók?

 -Nehéz erre röviden válaszolni. Tény, hogy hazánk nem adott olyan nagynevű búvárokat a

 világnak, mint például Yacques-Yves Cousteau, vagy a tavaly elhunyt Hans Hass. Persze

 sok más ország sem büszkélkedhet ilyen legendás személyiségekkel, annak ellenére,

 hogy nagyon magas színvonalú ott a búvárkodás. Persze, nekünk magyaroknak is vannak

 jelentős búvár személyiségeink. Elsőként talán Zotmundot, Búvár Kundot említenénk, akiről

 a történeti kutatások is megerősítették, hogy élő és valóságos személy volt. (Búvár Kund

 1052-ben „megfúrta” a hatalmas hadsereggel hazánkra támadó III. Henrik hajóit Pozsony

 alatt a Dunán. A hajók elvesztése miatt a támadóknak menekülniük kellett. Tettét, illetve

 az esemény képét a XIV. századból fennmaradt, hitelesként elfogadott Képes Krónika is

 megőrizte.) Amennyiben régi időknél tartunk, nem szabad elfeledkezni Farkasfalvi Farkas

 Ferencről, aki 1821-ben öt évre szóló szabadalmat kapott – az adott kor jogrendjének

 megfelelően – I. Ferenc királyunktól egy Delfin (Dolphine) nevű búvárkészülékre. A

 feltaláló készülékét 1820. október 1-én mutatta be a Duna bécsi szakaszán. Ugyancsak

 a búvárfelszerelések fejlesztése területén (is) jelentőset alkotott Kőszeghi-Mártony Károly

 hadmérnök, tábornagy, aki acélpalackos, sűrített levegős légzőkészülék készített, amit

 1830. október 30-án mutatott be magas rangú katonatiszteknek. A bizottság a találmányt

 jól hasznosíthatónak minősítette. Érdemes időben nagyot ugrani, bár minden magyar

 fejlesztésű kisebb-nagyobb búvár eszköz, felszerelés felsorolására biztos nem kerülhet

 sor. Megemlítjük még Ugray Károly nevét, aki a munkabúvároknak un. háromtömlős

 hidrogén vágópisztolyt fejlesztett, vagy Farkas Ferencet, aki a könnyűbúvárok részére egy-

 és kéttömlős légzőautomatát fejlesztett, pontosabban tovább fejlesztett. S itt a műszaki

 fejlesztések témakörét nem befejezzük, de lezárjuk… Fontos még, hogy megemlékezzünk a

 több mint félszáz magyar búvárkönyv, több mint harminc szerzőjéről.

 Elhangzott az a kérdés, hogy „mennyire jók a magyar búvárok”. Nos, jók, amit bizonyít,

 hogy kedvelik és elismerik a magyar munkabúvárokat külföldön, akik az elmúlt harminc-

 negyven évben számos nagy víz alatti munkában vettek rész. Kiváló búvár fotógráfusaink

 és filmeseink vannak, akik nemzetközi versenyeken számos díjat nyertek és nyernek és

 képeiket a legnevesebb búvár magazinokban csodálhatják meg a világ más országaiban

 élő búvárok. Nem szabad megfeledkeznünk a búvár versenysportról sem. A magyar

 versenyzők a világ élvonalába tartoznak, nagyon sok eb- vb-éremmel, különféle kupákkal

 büszkélkedhetnek. Sok magyar búvár alapított tengerpartokon

 búvárbázist, melyek nagy népszerűségnek örvendnek, nem csak a hazai látogatok körében. S a

 magyar búvároktatók-merülésvezetők pedig keresett munkaerő a külföldiek által működtetett

 bázisokon.

 -A világon talán sehol nincs Búvármúzeum, akkor mégis honnan a gondolat, hogy pont

 Magyarországon kellene létesíteni egyet? Miért pont a Palatinus-tó-ra esett a választás?

 -Valóban, mi is úgy tudjuk, hogy a világon sehol nincs víz alatti búvármúzeum. Lehet,

 hogy sokak számára meglepő vállalkozásnak tűnhet egy Búvármúzeum alapítása. Nos,

 erre úgy került sor, hogy a 2000-es évek elején az Esztergomi Spartacus Sportegyesület

 Búvár Szakosztálya a Palatinus-tó partján, a strand mellett létrehozott egy búvárbázist. A

 parti létesítmények, búvárügyelet folyamatos biztosítása mellett „kiépítették” a tó bázishoz

 tartozó víz alatti részét is: többek között a búvároktatás segítésére víz alatti stégeket

 helyeztek el, kötélpályát, haltartásokat, „műroncsot”, víz alatti „levegőtartályt”, s alagutat

 építettek. Mi már több, mint két évtizede jártunk ide merülni barátainkkal és búváriskolánk

 hallgatóival. Azért ide, mert viszonylag közel van Budapesthez, szép a környezet, s érdekes

 a tó élővilága. A spartacusos búvárokkal pedig kimondottan jó kapcsolatban voltunk

 és tetszett a lelkesedésük, ezért segíteni akartuk őket a bázis tovább fejlesztésében.

 Gondolkodtunk azon, hogy milyen víz alatti „létesítménnyel” tudnánk még érdekesebbé

 tenni a merülőhelyet, így vetődött fel a Búvármúzeum ötlete. Mindkettőnkhöz közel áll

 a búvárkodás története, történelme, régóta gyűjtjük a régi búvárfelszereléseket is. Az

 esztergomi búvárok, de búvár barátaink is jó ötletnek tartották elgondolásunkat. Lényeges,

 hogy a lelkesedők nem csak bíztattak, de sok-sok érdekes régi búvárfelszerelést is

 adtak a saját gyűjteményünk „színesítéséhez”. Az összegyűlt felszereléseket rendeztük,

 megterveztük a kiállítás felépítését, elkészítettük a vízmentes feliratokat, képeket, tablókat,

 melyeket a felszerelésekkel együtt panelekre szereltük. A kiállítási anyagot befoglaló

 ketrecet az esztergomi búvárok készítették el. A kiállított régi búvárfelszereléseket két okból

 helyeztük ketrecbe. Az egyik ok az volt, hogy a véletlen rongálásoktól megóvjuk, nehogy neki

 úsznak, uszonnyal-palackkal leverjenek tárgyakat. A másik ok az volt, hogy megnehezítsük

 azoknak a „gyűjtőknek” a dolgát is, akik a saját gyűjteményüket esetleg a kiállítás anyagaiból

 tervezték volna kiegészíteni. Fontos megemlíteni, hogy ez az aggodalmunk felesleges volt,

 soha, semmi nem tűnt el a 2006. május 7-i megnyitó óta.

 -Kik a megvalósítók, a támogatók, milyen rendszerezés, rendezési elv szerint történt

 az első kiállítás megvalósítása?

 -Korábban már utaltunk rá, hogy az ötletgazdái mi vagyunk, Kollár K. Attila és Kollár Krisztián,

 apa és fia, mindketten búvároktatók, akik sok más érdekes elméleti és gyakorlati búvár

 tevékenységet végeztünk, végzünk közösen.

 A támogatókat két csoportra kell bontani. Vannak – úgy tucatnyi búvár – akik a kiállítás

 anyagához adtak a régi, esetenként kedves és férve őrzött búvárfelszereléseikből. A

 támogatók másik csoportja azok, akik a Búvármúzeum megvalósításában és időről időre

 történő karbantartásában-felújításában segítenek. Itt név szerint meg kell említeni a

 bázis korábbi üzemeltetőjét, az Esztergomi Spartacus Sportegyesület Búvár Szakosztály

 búvárait, illetve a jelenlegi üzemeltető, az Esztergomi Szent István Strandfürdő mellett

 működő búvárbázis felügyelőjét, Sturcz Antal búvároktatót és barátait, akik nélkül a

 Búvármúzeum nem valósult volna meg. A Búvármúzeum karbantartásában, a kiállított

 tárgyak a rájuk rakodó és azokat akár felismerhetetlenségig beborító apró élőlények

 eltávolítás aprólékos, de nagyon időigényes munkálataiban rajtunk kívül rendszeresen

 az FTS DELFIN Könnyűbúvár Szakosztály búvárai vettek-vesznek részt. Mindkét kiállítás

 színvonalát nagymértékben javította az Euro-Hungaria Alapítványtól kapott segítség, segítőik

 – útmutatásaink alapján – elkészítették vízmentes képeket és feliratokat. A Búvármúzeum

 támogatóinak részletes listája – sok más információ mellett – megtalálható a kiállítás

 világhálós oldalán.

 Az első kiállításnál az volt az elgondolásunk – nevezhetjük rendezőelvnek is – hogy

 az azonos jellegű felszereléseket, a maszkokat, uszonyokat, búvárműszereket,

 légzőautomatákat, fényképezőgépeket, lámpákat, stb. egy-egy csoportban, egymás mellett

 helyeztük el, képekkel és magyarázó feliratokkal ellátva. A Búvármúzeum első kiállítása

 közel száz tárgyat tartalmazott.

 A kiállítás tervét a mindenkori bázis működtetőjének jelentettük be, illetve tőlük kértünk

 engedélyt a megvalósításra.

 -Hat év alatt milyen tapasztalatokkal sikerült felújítani és megalkotni a második

 kiállítást? Milyen változtatások történtek az elsőhöz képest?

 -A Búvármúzeummal kapcsolatban kedvező tapasztalatunk, hogy azt gyorsan befogadta a tó.

 A ketrecben halak tanyáznak, a rácsozatra, panelekre és kiállított tárgyakra rátelepszenek

 apró kagylók, csigák, beborítják az algák, a moszatok. Ez a környezeti szempontból kedvező

 tapasztalat, ugyanakkor nagy probléma is, hiszen így a feliratok, de akár egyes felszerelési

 tárgyak is olvashatatlanná-felismerhetetlenné vállnak. Ez pedig ronthatja az odalátogató

 szépszámú búvár élményét. Ezen sajnos nem lehet sokat változtatni, legfeljebb azzal, hogy

 gyakrabban tisztítjuk a múzeumot. Az új kiállításnál elsősorban a képek, feliratok esetében

 alkalmaztunk új megoldásokat, ellenállóbb anyagokat és rögzítéseket alkalmaztunk.

 A második kiállítás több tárgyat is mutat be, közel száztíz tárgy és kép van a paneleken.

 Viszonylag sok az új „szerzemény”, melyek között vannak 40-50 éves „matuzsálemek” is.

 Megújult az összes kép és felirat. Ezek nagyobbak a korábbiaknál és igyekeztünk, hogy

 az új színes ábrák figyelemfelhívóak legyenek. Újdonság, hogy a kiállítás egyik részében

 kiállítottunk egy, a 1970-es évek búvárai által használt felszerelés összeállítást.

 -A kiállítás minden évszakban látogatható vagy kizárólag csak nyáron?

 -A kiállítás gyakorlatilag egész évben látogatható, pontosabban akkor nem, ha tavat

 jégpáncél fedi. Természetesen más felszerelés-felkészültség kell a búvároknak egy téli-, un.

 hideg vízi merüléshez, amikor a víz hőmérséklete már 14 Celsius fok alá süllyed.

 – Mi a kritérium, milyen felszereléssel és hogyan lehet megtekinteni a kiállítás anyagát?

 -A Búvármúzeum a parttól távolabb van, kötél vezet oda, általában 5-8 méteres mélységben.

 Ezért a kiállítást csak légzőkészülékes búvárok látogathatják. A bázison be kell jelentkezni,

 ahol az ügyeletestől a búvárok eligazítás és útmutatást kapnak, szükség esetén a

 felszerelésük egészét, vagy egyes elemeit ott is bérelhetik. Az, akinek nincs megfelelő

 búvár végzettsége, vagy gyakorlata, az is kérhet segítséget a bázistól. Az ilyen érdeklődő

 amennyiben megfelel és alkalmas, előzetes rövid elméleti oktatás és gyakorlati képzés

 után, un. ismerkedő merülés keretében búvároktató kíséretében akár el is juthat a

 Búvármúzeumhoz. Fontos hangsúlyozni, hogy ki vehet részt ismerkedő merülésen, azt az

 ilyen képzésre jogosultsággal (minősítéssel) rendelkező búvároktató dönti el.

 -Mit látnak a lemerülők? Mi az, ami leginkább elgondolkodtatja őket, visszatérve

 milyen kérdéseket fogalmaznak meg?

 -A Búvármúzeum önmagában érdekesség, ismerkedhetnek az ott merülők – főleg a

 fiatalabb búvárok – olyan felszerelésekkel is, melyeket ma már nem használunk. Korábban

 már említettük, hogy a tó befogadta a kiállítást, s szinte mindig a ketrecben halak

 vendégeskednek, ami egy élmény és érdekesség. Persze arra nincs garancia, hogy a

 merülő több, vagy kevesebb, kisebb, vagy nagyobb halakkal találkozik.

 A legtöbb kérdés általában a mai búvárok által már nem használt felszerelésekhez

 kapcsolódik, azok működéséről, az azokkal történő egykori merülési tapasztalatokról

 kérdeznek. Az ilyen kérdések – a régi időkből is merülési tapasztalatokkal rendelkező

 merülésvezetőknek-búvároknak – anekdotázásra is alkalmat ad.

 A Búvármúzeummal kapcsolatban – szinte kivétel nélkül – kedvező véleményeket hallottunk,

 pozitív visszajelzéseket kapunk. Leginkább búvároktatók dicsérik a kiállítást, mert a

 gyakorló merülések során egy igazi különlegességet tudnak mutatni hallgatóiknak. Vannak

 olyanok is, akik ötleteket adnak, többek között a továbbfejlesztéshez.

 -Mik az igazán érdekes történetek, a „matuzsálemi” legendák?

 -Számos kiállított búvárfelszereléshez kapcsolódnak érdekes, de főleg személyes

 történetek. Nehéz ezek közül bármit is kiemelni, mert igazán azoknak mondanak ezek

 a „történetek”sokat, azok számára van jelentőségük, akik egykoron használták, sőt

 esetenként maguk készítették azokat. Ilyen például a ma már egyedülálló „őslénynek”

 tekinthető víz alatti fényképezőgép tok. Ez a kiállításra kissé felújított állapotban bekerült

 HIDROFLEX, amit 1968-70 között Maróthy László és Hlatky Károly tervezett és gyártott.

 Az adományozó Maróthy László többször mesélt a fényképezőgéptok megalkotásának

 nehézségeiről, s számos víz alatti fotót is mutatott, melyeket a HIDROFLEX-el készített

 hazai és adriai merülések alkalmával.

 Ám az igazán izgalmas történetek meghallgatásáért és az ezek alapját képező tárgyak

 megtekintéséért mindenképpen érdemes ellátogatni személyesen is a Búvármúzeumba.

 További info: www.buvarmuzeum.hu

 Víz alatti fotók: Szabó Tamás búrvároktató