5.2 C
Budapest
kedd, december 3, 2024
Home Egyéb Virtuózok – Az I. komolyzenei tehetségkutató

Virtuózok – Az I. komolyzenei tehetségkutató

0
Virtuózok – Az I. komolyzenei tehetségkutató
A Virtuózok műsorvezetői

Vadonatúj tehetségkutató indult ősszel az M1 műsorán. A Virtuózok című komolyzenei műsorhoz mintegy kétezer, kiemelkedő tehetségű, 6 és 24 év közötti fiatal nyújtotta be jelentkezését. A műsor a klasszikus zenei tehetségek bemutatását célozza meg, azzal a küldetéssel, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse és szerettesse meg a komolyzenét. Decemberben, a versengés végén, a legjobbak lemezfelvételt, amerikai fellépési lehetőséget és pénzbeli „ösztöndíjat” nyernek.

Hasonló zenei versengés a világban

Az ötlet nemcsak itthon, hanem az egész világon egyedülállónak számít. Hasonló, a klasszikus zenét megcélzó tehetségkutatóval eddig még sehol sem találkozhattunk.

Így kerülhettek a műsorba

Az október közepétől látható műsorsorozatba az ország minden területéről jelentkeztek hangszeres fiatalok, akik tudását az előválogatók során egy szakmai bizottság térképezte fel. A jelentkezők felkészültségét, színpadi jelenlétét, kifejezőképességét, technikai és művészi eszköztárát a bizottság heteken át értékeli, hogy kiválaszthassa a televíziós adásba kerülő legígéretesebb fiatalokat. A kezdeményezés kiemelt figyelmet fordít a szociálisan rászoruló tehetségek felkutatására és gondozására.

Ilyen műveket adnak elő

A versenyzők a műsorban komolyzenei műveket adnak elő – időnként átdolgozva. A műsorban nem csak zenei darabok, hanem szimfonikus zenekarra írott flmzene, és a crossover műfaja is megjelenik.

Ők a zsűri tagjai

Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai Miklósa Erika operaénekes, Batta András zenetörténész, Kesselyák Gergely karmester, Némethy Attila zongoraművész és Szenthelyi Miklós hegedűművész. Műsorvezetők: Varga Edit és Bősze Ádám, producerek:. Peller Mariann és Dr. Vadász Dániel. A műsor fővédnökségét nem kisebb szaktekintély vállalta, mint a Bécsi Állami Operaházat csaknem két évtizeden át vezető Ioan Holender. A határozottságáról ismert igazgató mandátumát háromszor is meghosszabbították, így az 1869-ben alapított bécsi Staatsopernek ő állt a leghosszabb ideig az élén. Az erdélyi születésű és magyarul a mai napig hibátlanul beszélő Holender olyan énekeseket fedezett fel, mint Natalie Dessay, Angela Gheorghiu, de ő indította útjára a magyar szopránt, Rost Andreát is.

A legjobbak jutalmazása

A Virtuózok a kivételes lehetőségek tárháza is a jelentkező ifjú művészek számára: a decemberben záruló műsornak ugyanis a jelenleg alakuló öttagú zsűri döntése alapján három győztese is lesz (korcsoportonként egy), akik mind egy-egy lemezfelvétellel, illetve egy-egy amerikai fellépéssel gazdagodhatnak. Hármuk közül pedig a nézők választják majd ki azt az egy szerencsés fődíjast, aki egy éven át havi egy millió forintot kap, amit zenei karrierjére fordíthat.

A középdöntők, a döntő és a finálé adásaiban olyan nemzetközi sztárok lépnek majd fel a versenyző gyerekekkel, mint Thomas Hampson, Alexander Markov, Baráti Kristóf, Várdai István, The Piano Guys, 2Cellos, vagy az Amadinda Ütőegyüttes. A finálé másnapján, december 20-án, a Syma csarnokban adnak Gálakoncertet a legtehetségesebb fiatalok, valamint hazai és külföldi komolyzenei sztárvendégek.

Itt követhetik a műsort az érdeklődők

A műsor Facebook oldalán (www.facebook.com/virtuozok) folyamatosan tájékozódhatnak a nézők az adásokról, a műsor alkotóiról, és a sztárvendégekről is.

Previous article Védetté válnak a kaptárkövek
Next article Holtverseny – könyvből film?
Dr. Schneider Izabella Marosvásárhelyen, kisiparos családban látta meg a napvilágot. Magát orvos-írónak tartja, de a sajtóban olykor csak modern polihisztorként említik. Orvosi egyetemet végzett és képzőművészeti iskolában grafikusi diplomát szerzett. 32 évig volt orvos, megszámlálhatatlan kiállítás és több mint húsz különböző témájú könyv kötődik nevéhez. "Orvossá váltam és gyógyítottam, de most leginkább festek és írok."